Lara szemszöge
Be értünk a plázába,sajnálatos módon el kellet engednem Emmett kezét mert Alice húzott a hétköznap viseletek felé. Emmett lassan jött utánunk.
-Ez annyira illik hozzád - Szólalt meg Alice, majd felemelt egy ruhadarabot, ami nem is volt rossz.
-Igen, tényleg nem rossz. Ide vele! - Játékosan elkértem a pólót közben kezeimet nyújtottam felé.
-Máris adom .Próbáld fel!
-Oké -vágtam rá és már szaladtam is a próba fülkék felé.A póló maga kék volt,az elején pedig egy sárga szívecske
és smilyek voltak.Fel vettem ,majd kiléptem a fülkéből megmutatni Alicenek magam.
-Wow ez nagyon jó ezt meg kell vennünk- Állapította meg Alice amire én bólogatni kezdtem, hogy támogatom az ötletét.Ahogy rá néztem Emmettre, már le is jött róla, hogy már unja is az egészet .Ezen jót mosolyogtam,
amit ő észre is vett és kérdően nézett rám.Megráztam fejem , hogy nem érdekes ,de ő ezt nem hagyta annyiban.
Oda jött hozzám meg fogta derekam be tuszkolt a próba fülkébe és csikizni kezdett..nem bírtam annyira csikis
vagyok, hogy egyszerűen nem bírtam .Sikongatni kezdtem mire Alice elhúzta a függönyt és csak ennyit mondott:
-Ne itt gyerekek kérem szépen majd otthon - De mire ezt ki mondta már ő sem bírta nevetés nélkül.
Ki löktem Emmetet próba fülkéből át vettem a felsőmet ,majd megigazítottam a hajamat és kiléptem.
Vagy még két óra hosszát vásároltunk egy folytában, amit nagyon is élveztem.
-Gyere menjünk be a mekibe - Mondta Alice miközben lecsukta a kocsi csomagtartójának ajtaját.
-Benne vagyok
-Vagy tudjátok mit ti menjetek el a meki én meg várom Jasper otthon találkozunk.-Monta Alice amin meg lepődtem,
de örültem is egyrészt mert kettesben lehetek Emmettel.
-Akkor tessék beszállni hölgyem - Mondta Emmet és kinyitotta nekem az ajtót
-Ohm Uram ez lenyügözö .Őn nagyon udvarias.
-Ez természetes.-Majd ő is beült indította a kocsit és már mentünk is a meki felé.
A mekiben egy hamburgert ettem meg ami bőven elég volt,de nagyon aggasztott, hogy Emmett nem evett semmit, de
nem firtattam a dolgot.A haza vezető utat beszélgetéssel töltöttük. Emmettet eltudnám képzelni magam mellet is.
Emmett szemszöge:
Nagyon szép és vagány ez a lány. Úgy érzem ő hozzám való,mintha a másik felem lenne.Nagyon sokáig
nem találtam a helyem miután Rose elhagyott..
*Vissza emlékezés*
-Emmet beszélnünk kell most ..- Szólt keményen Rose
-Mondjad hallgatlak - Tudtam, hogy ez nem lesz egy kellemes beszélgetés.
-Elmegyek. -Mondta ki kíméletlenül először fel sem akartam fogni
-Vásárolni ?
-Emmett elhagylak.
-Mi van ?
-Elmegyek és most pakolnék szóval menj ki .
-Azt hiszed elengedlek csak úgy ?
-Ha egy kicsit is szeretsz akkor elengedsz - Ekkor már köpte a szavakat.
*Jelenben*
Gondoltam egyet át nyúltam Lara kezéért és meg fogtam ,majd elhelyeztem kezünket a seb válton .
Rá néztem ő pedig csak mosolygott ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
Na végeztema pótlásokkal :D
nagyon tetszettek a fejik :D
bár egy jó tanács: nekem néhol egy picit " ugrálósak"ha érted mire gondolok...
próbáld jobban kifejteni a dolgokat..de amúgy nagyon ügyes vagy szóval...:D
várom a következő fejezeteket ;D
puszi xoxo
Pesze, hogy értem és megfogadom a tanácsot köszi :)
puszi :)
hihi x) ez olyan kis aranyos lett
Lájk ;D
várom a kövit :]
puszi Mimi
szia
szerintem tök jó lett.
szóval csak annyit tudok mondani hogy hajrá ügyi vagy.
puszi
örülök h tetszik nektek :) már van értelem írni :P
puszim :)
de aranyoos ^^
de cukik voltak:)
siess a folytival!
puszi
Natalie
Hello.
Nagyon jó lett a fejezet.
Tetszik az oldal is.
Pusz.
Ui.: Szerintem is kifejthetnéd egy kicsit.
Hali Dorcy!
Igazán romantikus és muris lett!Grat érte!:)
Puszy Isy
Megjegyzés küldése