Edward szemszöge
Fájó szívvel hagytam otthon Bellát.Tudtam, hogy biztonságban lesz a farkasoknál.Olivia pedig majd segít neki,
mindenben. Míg ezt ki gondoltam utána szörnyű rossz érzés fogott el. Jasper rám nézett, majd látta, hogy milyen
zaklatott lettem nyugalom hullámokat küldött felém.Nem tudom mi lehetett ez.Bellára gondoltam, majd megnyugtattam
magam, hogy nem lesz gond, Bella biztonságban van.Nem sokat leszünk Volterában. Carlisle beszél Aroval,
aztán vissza is megyünk Forksba.
Lillyen szemszöge
Repülő úton Edward egyszer csak eléggé zaklatott lett.Nem kérdezősködtem, biztosan meg van rá az ok.
Úgy gondoltam ideje lenne kicsit aludnom is. Behunytam szemem. Meg fogtam Emmett kezét és már el is nyomott
az álom. Álmomban egy csodálatos kislányt láttam, ki fél vámpír volt.Haja barna s szemei is barnán csillogtak.
Körülbelül tizenhat éves lehetett.Napon bőre csillogott, de nem annyira mint egy teljes vámpírnak.
Ekkor meg láttam Emmettet s magamat is. Csendesen sétáltunk. Majd megszólaltam.
-Ashley kicsikém hol vagy?- Ezen meg döbbentem. Nekem ő a lányom ?
-Anya nyugii itt vagyok.-Kuncogta és már mellettem is termett.
-Apád lánya vagy le se tagadhatnád - Nevettem vele én is.
-Igen az én kicsi lányom -Mondta Emmett.
-Már nem olyan kicsii apa. -Mondta és elkezdett nevetni. Előre szaladt és szélesen vigyorogva hátra nézett ránk,
majd vissza esett, bele ütközött valamibe. Fel nézett és én is követtem tekintetét, három köpenyes férfi állt ott.
Emmett hangos morgásba kezdett s Ashley mellé ugrott.Én is követtem ,de én már farkas alakban közeledtem feléjük.
-Békével jöttünk mi otthagytuk V - És ekkor Emmett halkan rázogatni kezdett.
-Drágám ébredj itt vagyunk. -Ekkor már a jelenben voltam ismét.
-Már fent vagyok -Mosolyogtam szerelmemre és adtam neki egy csókot.
-Rendben kapcsold be az öved -Mosolygott.
-Már is -Mondtam és be kattintottam az övemet.
-Annyira csodálatos álmot láttam -Mosolyogtam. Teljesen be véste magát az álom a fejembe.
-Mit álmodtál ? -Kérdezte szerelmem halkan.
-Elég meg hitt -Mosolygott Edward, de láttam rajta hogy nevetségesnek is tartja.
-Igen eléggé. És nem ér kinevetni -Mondtam Edwardnak ki védekezően fel tette karjait és mosolyogva megrázta a
fejét.
-Most bocsánatot kérek gyerekek, de félbe szakítalak titeket. A felállás a következő :
Én és Esme állunk elől Edwardal. Jasper és Alice és Emmett és Lillyen pedig hátul. Ha lehetséges Lillyen
középen.
-Rendben-Mondta egyszerre mindenki.
2010. november 14., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Itt abbahagyni!?
Miért csinálod ezt?Am a fejezet nagyon jó lett.Em-nek és Lillyen-nek gyereke lesz?De jó!!!!!!Fura Emmett-tet elképzelni mint egy komoly,aggódó apuka.:D
Nagyon várom a folytatást!!!
Pussz bebike98
EMMETT MIN AGGÓDÓ KOMOLY APUKA NE NE MÁ...
JÓ LETT DE SEMMI BELLA FPÚÚ..
*IDEGESEN ÜTÖGETI A BILLENYŰZETET*
Szia.
Emmett kicsi lánya. xD :D Mért nagyon jó apa lesz. Olyan Emmettes apa. xD
Hát Edward már érzi hogy valami nincs rendben Bellával. Remélem azért a Volturinál minden rendben lesz.
Puszi: And
nagyon jó lett ez a feji is:D alig várom a folytit:D
Csáó Csajszim
Emmett apa lesz :D Leglább is remélem :D Na, majd kiszedem én ezt még belőled :D
Sztem tök jó volt az álom xD
Siess a kövivel.
Pucca
Szia:)
Nagyon tetszett:)
Edward megérezte....
Az álom húh nagyon bejött:D
Várom a következőt:D
Vivi
Megjegyzés küldése